Sámán
Kapuőrző
Öngörgető
Cantata Profana
Garabonciás
Petőfi Sándor és Szendrei Júlia
Kanizsa Tivadar olimpikon
Hasznos István olimpikon
Szigligeti Ede
Aba-Novák Vilmos
{"visible_panels":"5","width":"1800","height":"860","orientation":"horizontal","panel_distance":"0","max_openedaccordion_size":"95%","open_panel_on":"hover","shadow":"true","autoplay":"true","mouse_wheel":"false"}

 

Felmenők

Pogány Gábor Benő „térítetlen” alakjai

 
Osztoznak a sorsban, amit a mélymagas délkörök, s a beláthatatlan, terjengõs szélességek róttak rájuk. Akármekkorák lehetnének, mert a szobrász által indított fogalmi tér csak önmagával mérhetõ – kiszorítása egy újabb, magába forduló teret hoz létre. Így minden mû elnevezése csupán egy felvillantott érintkezési pont azzal az eszmevilággal, mely a „másik oldalon” anyagba faragódik. Nem légszomj, nem ásítás, de a légszomjnak és az ásításnak az a vetülete, mellyel a végtelen teret, a még meg nem született szobrok helyét igyekszünk magunkba szívni. A mûvészeti kaland sejtésének domborulatai, az anyag tapinthatóságának kétségeivel elégülnek ki.
Hogyan megfogalmazni az õsvalóság bennünk élõ figuráit? Mintha az ábrázolnivaló téma azon munkálkodna, hogy lehetetlenné tegye önnönmaga tárgyi megjelenítését. Ennek ellenére, valahol mégis személyesek ezek az alakok, hisz egy olyan anyaméh gyümölcsei, mely nem absztrakt, szétfolyó
embriók kihordására hivatott, hanem az ember által „még” megfogalmazható, élõ azonosság világra hozója. Éppen ezért, az antropomorf szó jelentése itt nem az alaktan érthetõbbé tételét, inkább a történeti idõbõl kiválasztott formák archetípusaival való azonosulást jelenti. És ettõl kezdve, a mögöttes történet belekerülhet a szoborba.
Történetek és drámai viszonyok határozzák meg ezen opus jó néhány alkotását, azokét, melyeket akár „térítetleneknek” is nevezhetnénk, a szó fizikai, ugyanakkor spirituális értelmében. Õk mintha azt szeretnék, hogy körüljárva, több szögbõl is szemlélhessük õket – hisz egyszerre léteznek elölrõl és hátulról, illetve lenn és fenn, már ami a látható dimenziókat illeti. Az ellentétek egységének harmóniája által hol hangosabban, hol halkabban szólal meg az üzenet, miközben õsi idõk szele áramlik bordák és agancsok, gyökerek és szárnyak, egymásra épülõ, de egymással ellentétes irányú testszimbólumok között. Ezek az alakok, lehet, sosem akarták megmutatni magukat, vagy ha igen, csak abban a pillanatban, amikor Te, Pogány Gábor Benõ, titokkal fedett megmutatkozási vágyukban tetten érted õket. Talán abbéli „igyekezetük”, mely feltételezi, hogy ily módon láttatva a világon lenni mégiscsak nehéz dolog, bizonyítja nem evilági voltukat. Közben azok a formák, melyekbe beleszületvén valamivé lettek, nem mást, mint az axis mundi mentén létezõ, istenlátó embert vetítik elénk. Kettõségükben megáldott és elátkozott lényük, a részek szétválaszthatóságának, illetve összeilleszthetõségének minden kockázatával együtt egy be nem fejezett, felsõbbrendû teremtés szimbólumává válik. Ugyanakkor, az alakok, már-már mértanilag szimmetrikus összefonódásának redõi közül, a megosztott lélek bezárt suttogását hallani. A szoborlelkekét, melyek a Garabonciás önmagába zuhanásának pillanatát, Szent Ferenc gyökérmadár feszülését, a Cantata profana szarvasemberének visszafelé védekezõ (ünnepeink kiáltásai) száguldását, a szintén zuhanásra ítéltetett Nagykorú megtartását-elengedését,
Philemon és Baucis égiföldi gyökerek fékezte táncát, a Sámán csontszárnyhangú madárénekét, vagy a Szõlõvivõk lassú körforgásba fagyott természettáncát idézik.
 
Ad notam
Állunk a kertben az oda kiválasztott szobrok körül, miközben õk körülöttünk, alattunk és felettünk léteznek. Akárcsak te, az alkotójuk – általuk, saját magad körül. Ahogy elnézem õket: távoli felmenõid. Ám akkor ki vagy te, aki egyre jobban ragaszkodsz a földhöz? Nehéz ezt így elmondani, inkább csak érzem, hogy egyre intenzívebb a helytállásod, a jelenléted, alakoddal, neveddel, mosolygós szemeddel, ahogy csendesen, egy mutató mozdulatot félbehagyva, a kedvemért beállsz szoborkatonának a világtengely hatalmainak hadseregébe, s az utolsó
magyarázó szó, ami a mozdulattal együtt megfagyott, most teret ad egy egészen másfajta értelmezésnek.
Elég egy alkotás is az ilyen fajtából, gondolom, miközben a sámán fölénk hajol, egy, aki te vagy, elég egy, hogy az egész megvilágosodjon.
 
Verebes Ernõ
 
FEL