Felmenők
Pogány Gábor Benő alkotásai
Az album szerzői:
Nyolczas Erika (művészettörténész, etnográfus): Előszó;
Verebes Ernő (író, zeneszerző, dramaturg, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja): Felmenők;
Verebes György (festőművész, grafikus, filozófus, zeneszerző, zenész): A küszöb őrzője;
Antall István (képzőművész, rádiós újságíró, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője): A révület tehetsége;
Simon László (költő, kultúrpolitikus, országgyűlési képviselő).
Előszó
E vaskos kötet melyet a Tisztelt Olvasó a kezében tart Pogány Gábor Benő szobrászművész eddigi munkásságának, gondolatiságának bemutatására vállalkozik. Élő művész lévén a cél nem egy retrospektív monográfia, inkább egyfajta összegzés, melyet olyan művészek érdemelnek ki, akik kiforrott stílusukkal, mondanivalójukkal, jellegzetes formavilágukkal, nagyszámú alkotásaikkal előkelő helyet foglalnak el a kortárs művészek sorában. Az album különlegessége, hogy művészettörténeti elemzések helyett az alkotások reprodukcióit Pogány Gábor Benőhöz közel álló, hozzá baráti szállal fűződő személyek esszéi, narrációi kísérik. Ezek az írások önmagukban is irodalmi értékűek s szerzőik maguk is művészek. Erősen emocionális hangvételük, merész képzettársításaik, a művészi elragadtatás mámorába is betekinteni engedő esszéik olykor könnyebben rávezetik a szemlélőt a mű megértésére, mint egy az alkotáshoz kívülről közelítő műelemzés. Az efféle reflexiók a műkedvelők számára is izgalmasak, hiszen ritkán akad alkalom arra, hogy megtudjuk hogyan vélekednek egymásról az alkotók, milyen hatást vált ki bennük egy-egy művésztársuk munkája. Talán éppen ezek miatt szokták belső művészi berkekben az efféle kiadványokat „Művészkönyv“ kifejezéssel illetni, hiszen művészről és annak művészetéről szól, művészek tolmácsolásával. A klasszikus monográfiákban, melyek az objektivitásra, pártatlanságra helyezik a hangsúlyt az érzelmek nem kaphatnak ekkora teret. Jelen kötet kísérő szövegeinek egy része szoboravatók megnyitó beszédeként hangzott el, míg mások külön e könyv kedvéért íródtak. Alkotóik Verebes György festőművész, zeneszerző, Verebes Ernő zeneszerző, író, dramaturg, L. Simon László író, szerkesztő, kulturális szakértő. „A révülés tehetsége” címet viselő szöveg megjelentetésével e kötet az elhunyt Antall István újságíró, szerkesztő emléke előtt is tisztelegni kíván, ki a hírközlés és média csatornáin keresztül, fáradhatatlan munkájával, tiszta lényeglátásával, irodalmi értékű írásaival a magyar kortárs művészet legfőbb szóvívője volt. Ikonikussá vált jelmondatával miszerint „vidéken is van kultúra” a főváros pezsgő, és a sokszor álmosnak, periférikusnak bélyegzett vidék kulturális élete közé kívánt hidat verni. A lelki elmélyülést és megértést segítő narrációkon túl Pogány Gábor Benő művészetének minél teljesebb megismerését a kötet bőséges képanyaga is segíti. Az eltérő szobrászati műfajokba tartozó alkotások (érem, kisplasztika, dombormű, síremlék, portrészobor, monumentális emlékművek) külön-külön tematikus csoportokban kerülnek bemutatásra, kronoligikus sorrendben, ám itt is tetten érhető a szubjektum. Mivel a reprodukciók összeválogatása és szerkesztése a művész pontos instrukciói szerint történt a képek mérete egyúttal azt is sugalmazza az olvasó számára, hogy Pogány Gábor Benő mely munkáit tartja a leghangsúlyosabbaknak.
A kép és szöveganyag összevetése során az olvasóban felmerülhet némi hiányérzet. A művésztársak méltató írásainak középpontjában Pogány Gábor Benő mitologikus, magyar ősvallásban gyökerező alkotásai állnak, míg a köztéri szobrok, emlékművek kevésbé kerülnek említésre. Talán ez is betudható a művészkönyvek sajátosságának, hiszen az alkotó társak jól tudják, hogy külső megrendelésre készített munkák esetében a művész keze többnyire kötve van. A megrendelő olykor túlságosan is konkrét elvárásai sok esetben behatárolják a művész szabadságát arról nem is beszélve, hogy történelmi alakok, nemzeti hősök esetében a közízlés is klasszikusabb hangvételt vár el. Míg a laikus közönség az érthetőségben leli örömét, addig a művésztársadalom és a mélyebb műértő réteg a szövevényes szimbólumok elemzésének, az értelmezések sokféleségének izgalmát keresi. A köztéri szobrok esetében a titok a részletmegoldásokban rejlik. A történelmi hitelességgel ábrázolt, aprólékos kidolgozású viseletek, ismerős arcvonások ellenére a gesztusok, a bonyolult geometriai formák mentén rendeződő kompozíciós szerkesztés még a leghagyományosabbnak tűnő témáknak is újszerű interpretációját adják.
Pogány Gábor alkotásait szemlélve az a kérdés is felmerülhet bennünk, miszerint hogyan tud egy művész egyforma érzékenységgel közelíteni mind a kereszténység, mind pedig a sámánizmus felé? Neobarbarizmus vagy nemzettudat, hit vagy hitetlenség, elfordulás vagy visszafordulás? Vajon kizárhatja-e egyik a másikat? Honfoglaló őseink tudatában nem létezett effajta szelekció. A sámán görcsös kínok közt vergődő teste egy transzcendens erővel való egyesülés során vajon sokban különbözött Szent Teréz extázisától? A sámán dobjának és csörgőjének ritmikája vajon nem éppoly szívhangszerű mint a harang kondulás? Vajon a különböző termékenységvarázsló rítusokat, szerelmimágiákat űző, Kiszebábút égető parasztság nem volt egyszersmind templomjáró, mélyen Istenhívő nép is? A válasz a kultúrák egymásra épülésében, sokszínűségük tudományos objektivitással való elfogadásában kell hogy gyökerezzen. A művész effajta szobrainak fontosságáról és létjogosultságáról a téma egyik szakértője, az ősi szimbólumokat ugyancsak kultúrmisszióként hirdető Jankovics Marcell is elismerően nyilatkozott. Pogány Gábor Benő azonban hasonlóan fontosnak tartja az egyház és a művészet kapcsolatát is. Az egyetemes művészettörténet világhírű alkotásainak nagy része az egyház megrendelésére készült. A különc, nem ritkán botrányaikról is elhíresült művészek egyszersmind a pápák kegyeltjei is voltak. Mára az efféle kapcsolatok megfakulni látszanak. Pogány Gábor Benő nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a magyarországi keresztény egyházakat és a kortárs művészeket újra egymás felé közelítse annak érdekében, hogy a templombelsők szériakegyszobrait művészi produktumok váltsák fel, a közepes kvalitású dekorátorok falképei helyett nagyszabású, kortárs freskók jelenjenek meg, a XX. század egyházi vértanúinak emlékét szöveges márványtáblák helyett szobrok hirdessék.
Végezetül ki kell emelnünk a Szolnoki Művésztelep szerepét is, hiszen mind Pogány Gábor Benő, mind pedig a kötetben publikáló művésztársak ezer szállal kötődnek e csoportosuláshoz. Az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelep egyike a legrégebben folyamatosan működő művészkolóniának Magyarországon. Míg az itt dolgozó alkotók stílusát laza, addig egymáshoz kötődő emberi kapcsolatát erős kohézió jellemzi. Pogány Gábor Benő 2002 óta a Szolnoki Művészeti Egyesület alelnöke, majd elnökeként komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy ez az aktív és konstruktív csoport a szorongató anyagi helyzet, a politika hol oda, hol pedig elforduló figyelme ellenére életben maradjon. A pARTicum Biennálé Szabadtéri Szoborkiállítás ötletgazdája és szervezőjeként azon fáradozik, hogy a helybéli szobrászművészek mellett az ország más pontjain tevékenykedő kollégákat is összefogja, a fiatal pályakezdőknek pedig segítséget és bemutatkozási lehetőséget biztosítson.
Jelen album tehát egy mind emberi, mind pedig művészi tekintetben figyelemre méltó személyiség munkásságába kíván betekintést nyújtani s egyben hálás köszönetnyilvánítás is azon nagy elődök számára, kik közvetett vagy közvetlen módon alkotói fejlődését, kiteljesedését segítették, Tóth Béla és Somogyi József mestereknek valamint a nagy szellemi elődnek AbaNovák Vilmosnak.
Nyolczas Erika
Foreword
This thick volume the Dear Reader is holding in his/her hand tries to introduce of the work and the spirit of Gábor Benő Pogány, the sculptor. Since he is a living artist, we didn’t wish to create a retrospective monograph, rather a summary, which can be achieved by those artists, who have a privileged place among the contemporary artists based on their matured style, typical forms and many creations. This album is special, because the reproductions of his art is accompanied by essays and narrations written by Gábor Benő Pogány’s closest friends instead of art historical analyses. They have literary value, and their creators are artists as well. Since they are very emotional, they contain brave associations, and let the viewer peak into the ecstasy of creation, they help him to understand the creations more easily than an art historical analysis, which approaches the creations from the outside. These reflections are also exciting for the amateurs, since we rarely have the chance to learn, what they think of each other, and what kind of effect does the work of another artist have on them. This might be the reason why such publications are called ”Artbook” within the art-world, for it is about an artist and his art, interpreted by artists. In those classic monographs, which emphasize objectivity and impartiality, emotions play a less significant role. Some of the texts accompanying this volume were delivered at exhibition openings, others were written especially for this book. Their creators are György Verebes, painter, composer, Ernő Verebes, composer, writer, dramaturg, and László L. Simon writer, editor, cultural specialist. By publishing the ”Talent of trance” this volume wishes to bow before the memory of István Antall journalist and editor, who was the primary spokesperson of the Hungarian contemporary art through the channels of telecommunication and media, with his untiring work, his clean vision and his texts of literary value. His slogen ”there is also culture in the country”, which became iconic tried to build a bridge between the throbbing cultural life of the busy capitol and the dreamy, peripheral countryside.
Besides the narrations, which contribute to spiritual absorption and understanding, the numerous illustrations also help us to fully understand the art of Gábor Benő Pogány. The creations, which belong to different sculptural genre (medal, small sculpture, relief, tomb, portraits, huge monuments), are introduced in different thematic groups, in chronological order, but it is also subjective. Since the selection and the editing of the reproductions was done by the strict instructions of the artist, the size of a picture suggests to the reader, which works are the most important for Gábor Benő Pogány.
When the reader compares the texts to the pictures, he might feel, that something is missing. In the center of the praising essays of the colleagues are the mythological creations of Gábor Benő Pogány, which have their roots in the ancient religion of Hungary, while the public sculptures are not mentioned that often. Maybe this is also one of the specialities of an artbook, since the colleagues are well aware of the fact, that if someone creates art for a commission, his hands are tide most of the time. In many cases the commissioner’s definite expectations set boundaries to the freedom of the artist, not to mention the fact, that the taste of the public expects a more classical tone from works depicting national heroes, and historic figures. While the uninitiated public enjoys the understandable, the art society and the deeper expert looks for the excitement of analyzing the complicated symbols and the variety of understandings. In case of the public sculptures the secret lies within the detailed solutions. Despite the authentically depicted, perfectly finished clothing and the familiar features, the gestures and the compositional construction, which settles along the complicated geometric forms, provide a newish interpretation even for the seemingly most traditional topics.
While looking at Gábor Pogány’s creations we might ask the following question: How is it possible, that an artist can approach christianity and shamanism with the same sensitiveness? Neo-barbarism or national awareness, faith or disbelief, turning away or turning back? Can one exclude the other. In the minds of our conquering ancestors there was no such selection. Is there a difference between the convulsive writhing of the shaman’s body, as he unites with a transcendent power and the ecstasy of Saint Therese? Isn’t the rhythm of the of the drums and rattlers of the shaman just as heartbeat-like, as the chime of the bells? Isn’t it true, that the peasants, who practiced fertility rituals and love wizardry, also believed deeply in God? The answer has to be rooted in the strong connection between cultures and in the acceptance of their variety with scientific objectivity. Marcell Jankovics, one of the experts of this topic, who also preaches the ancient symbols as a cultural mission, spoke highly of the importance and necessity of these kinds of sculptures of the artist. Yet to Gábor Benő Pogány the connection between art and church is just as important. Most of the famous creations of the universal history of art was created on the church’s commission. The eccentric, sometimes even scandalous artist were also the favorites of the pope. Nowadays these connections seem to fade away, yet Gábor Benő Pogány set himself a great target. He tries to bring closer the Christian churches and the contemporary artists of Hungary, so that the serial-icons inside the churches can be replaced by artistic products, the frescos of mediocre decorators can be replaced by magnificent temporary frescos, and the memory of the martyrs of the 20th century can be remembered with sculptures instead of marble tablets.
Finally we have to emphasize the importance of the Art Colony of Szolnok, because Gábor Benő Pogány and all the authors of this volume are strongly connected to this group. The Art Colony of Szolnok, which was founded in 1902, is one of the oldest functioning artist colonies in Hungary. The style of the artists, who work there, is rather loose, but their interpersonal relationship is tight. Gábor Benő Pogány has been vice-president and later president of the Art Association of Szolnok since 2002. He made strong efforts to keep this active and constructive group alive despite money troubles and the currant political situation. As creator and organizer of the pARTicum Biennale Open Air Sculpture Exhibition he tries to build a bridge between the sculptors of Hungary, and provide help and exhibition space for young sculptors.
This album allows us to glimpse into the work of a special person and a special artist, and it is also a tribute to those great ancestors, who directly or indirectly contributed to his creative development and achievement – to the tutors Béla Tóth and József Somogyi, and to the great spiritual ancestor, Vilmos Aba-Novák.
Erika Nyolczas
Avant-propos
Le volume lourde que vous, cher lecteur, tenez dans la main a pour but de présenter l’oeuvre et la philosophie du sculpteur Gábor Benő POGÁNY. Parlant d’un artiste vivant, le présent ouvrage n’est pas une monographie rétrospective, mais plutôt une sorte de résumé mérité par ceux qui, ayant un style achevé, un message artistique important, un façonnage caractéristique et un bon nombre d’oeuvres d’art ont atteint un rang élevé parmi les artistes contemporains. La spécialité du présent livre d’art est que les reproductions des sculptures de Gábor Benő ne sont pas accompagnées par des analyses esthétiques mais par des essais ou des narrations des personnes proches de l’artiste. Ces essais dont les auteurs sont aussi artistes ont leur propre valeur littéraire. Ton hautement émotionnel, associations audacieuses, initiation au ravissement d’extase artistique: voilà les caractéristiques qui peuvent mieux aider le spectateur à comprendre l’oeuvre d’art qu’une analyse objective qui le décrit du dehors. Ce type de réflexion est aussi excitant pour les amateurs de l’art car c’est une des rares occcasions pour apprendre comment les artistes pensent l’un de l’autre, quel est l’effet exercé par le travail de l’autre artiste. Cela peut être la cause du fait qu’au sein des cercles d’artistes, ce genre se nomme «livre des artistes» puisque ce type de publication parle d’un artiste et de son art par des artistes.Les émotions n’ont pas de si grande espace dans les monographies qui soulignent l’objectivité et l’impartialité. Une part des textes d’accompagnement publiés dans le présent volume a été prononcée comme discours d’ouvertures d’installations de statues, tandis que les autres textes sont nés pour ce livre. Ses auteurs sont: György VEREBES (peintre et compositeur), Ernő VEREBES (compositeur, écrivain et dramaturge), László L.SIMON (écrivain, éditeur et expert culturel). C’est par la publication de l’écrit intitulé «L’art du ravissement» que le présent livre rend l’hommage à la mémoire du défunt István ANTALL, journaliste éditeur qui, par son travail inlassable, sa vision claire du fond des sujets et ses articles d’une grande valeur littéraire est devenu un médiateur véritable de l’art moderne contemporain. Sa consigne est devenue célèbre: «Mais il y a de la culture en province!» Son but était de faire un pont entre la vie bouillonnante de cultures de la capitale et la vie culturelle de la province paraissant lente et ennuyeuse. En dehors des narrations qui aident la compréhension spirituelle, un nombre abondant de photos sur les ouvres de Gábor Benő POGÁNY fait comprendre le mieux possible son art. Les objets d’art appartenant aux différents genres (comme médailles, statuettes et autres objets d’ornement, reliefs, monuments funéraires, portraits sculptés, monuments commémoratifs) sont présentés à différent groupes thématiques, suivant l’ordre chronologique, mais l’on peut découvrir y aussi le côté subjectif. La sélection et l’édition des photos ont été accomplies par les instructions détaillés de l’artiste alors les tailles de photos suggèrent au lecteur quelles sont les oeuvres considérées comme les plus importantes parmi celles sculptées par lui. En comparant les textes aux photos, le lecteur peut sentir que quelque chose y manque.
Ce sont les travaux mithologiques enracinés dans la religion archaïque des Hongrois qui font le sujet principal des hommages des compagnons artistes pendant que les sculptures publiques et les monuments commémoratifs soient peu mentionnés. C’est peut-être une des caractéristiques des «Livres des artistes». Les artistes savent bien que leurs mains sont souvent liées en cas d’une commande extérieur. La liberté d’un artiste est limitée par les exigences parfois trop concrètes du client. En cas des figures historiques ou des héros nationaux, le goût du public préfère une représentation classique. Tandis que le grand public aime la clarté des oeuvres d’art, la société des artistes et des experts cherche l’excitation dans l’analyse des symboles mystérieux et la multiplicité d’interprétation. En cas des sculptures publiques, le secret se trouve dans l’élaboration des détails. Bien que les visages soient bien connus et représenté d’une authenticité historique, bien que les costumes soient méticuleusement sculptés, même les sujets les plus traditionnels sont interprétés comme nouveaux à l’aide des gestes et de la composition par des formes géométriques compliquées. En contemplant les oeuvres de Gábor POGÁNY, une autre question peut se former: comment est un artiste capable d’approcher avec la même sensibilité du christianisme que du chamanisme?
Qu’est-ce qu’il y a là? Du néobarbarisme ou du patriotisme, de la foi ou de l’athéisme, tourner le dos ou retourner quelque part? Est-ce que ces deux s’excluent mutuellement? La conscience de nos aïeuls venant dans les Karpathes ne connaissait pas cette distinction. Le corps du chaman affligé par la douleur lors de la communion avec une force transcendante diffêre-t-il vraiment de celui de Saint-Thérèse en extase? Le rythme du tambour et du grelot du chaman n’évoque-t-il pas le battement de coeur tout comme la sonnerie de cloche? Les villageois qui exerçaient la magie pour la fertilité et pour l’amour, et qui brûlaient le symbol païen de l’hiver à chaque printemps n’étaient-ils pas à la fois bons chrétiens qui allaient régulièrement à la messe? La réponse doit se trouver dans l’imbrication des cultures et l’acceptation scientifiquement objective de leur diversité. La raison d’être, voire même l’importance de telles sculptures de M. Pogány sont soulignées par un expert du sujet, M. Marcell JANKOVICS qui est aussi missonnaire des symbols anciens.
Toutefois, Gábor Benő POGÁNY trouve aussi important la bonne realtion de l’art avec l’église. Une grand part des chef-d’ouevres mondialement connus a été faite pour le commendement de l’église. Les artistes excentriques, célèbres souvent pour leurs scandales étaient à la fois les protégés des papes. L’objectif de Gábor Benő POGÁNY n’ est pas moins que l’approchement des églises chrétiennes de la Hongrie et des artistes contemporains pour que les sculptures de séries se trouvant dans les églises soient remplacées par des produits artistiques, pour que les murs des églises soient décorés par de grandioses fresques contemporaines au lieu des peintures murales de qualité médiocre. Il est aussi nécessaire que la mémoire des martyres de l’église catholiques décédés au vingtième siècle soit conservé par des statues au lieu de simples tableaux commémoratifs en marbre.
Pour finir, nous devons mettre en relief le rôle de la Colonie des Artistes de Szolnok. Gábor Benő POGÁNY, pareillement aux compagnons artistes publiés dans le présent volume, est lié par milliers de fils à cette instution. Fondée en 1902, la Colonie est l’une des plus vieilles communautés artistiques en activité continue en Hongrie.
Le style des artistes travaillant ici est três varié, il n’est guère de points communs dans leurs oeuvres d’art. Contrairement à cela, il y a de très bonne relations personnelles entre les membres de la Colonie. Gábor Benő POGÁNY Vice-président, puis président de l’Association des artistes de Szolnok, Gábor Benő POGÁNY faisait toujours des efforts pour tenir ce groupe actif et positif vivant malgré les crises financières et malgré l’attention insuffisante de la politique. Comme initiateur et organisateur de l’Exposition des sculptures externes pARTicum, il travaile pour faire une union non seulement des sculpteurs locaux mais aussi des collègues vivant en autres régions du pays. Il veut également offrir une aide et la possibilité de l’exposition pour les débutants.
Ce présent livre est donc le portrait d’un personnage qui est singulier en tant qu’homme et artiste. En même temps, c’est un hommage reconnaissant dédié aux maitres du sculpteur: Béla TÓTH et József SOMOGYI ainsi qu’au grand prédécesseur : Vilmos ABA-NOVÁK.
Erika Nyolczas
Vorwort
Dieser dicke Band, den der Geehrte Leser in der Hand hält, bemüht sich die Werke und den Geist von Gábor Benő Pogány, der Bildhauer. Da er ein lebendiger Künstler ist, wir wollten keine rückblickende Monographie erstellen, sondern eine Zusammenfassung, die von diejenigen Künstlern verdient werden kann, die anhand ihres reifen Styls und zahlreihen Werke eine besondere Stelle besitzen unter den zeitgenössischen Künstlern.
Dieses Album ist ungewöhnlich, weil die Reproduktionen seiner Schöpfungen statt kunsthistorische Analysen von Essays und Erzählungen begleitet werden, die seine Freunde geschrieben haben. Sie sind vom literarischen Wert, und ihre Verfasser sind auch Künstler. Da sie sehr emotional sind, mutige Assoziationen beinhalten, und dem Zuschauer ein Blick in die Ekstase der Erschaffung werfen lassen, der Zuschauer kann die Werke besser verstehen, sie erklären die Werke viel verständlicher, als eine kunsthistorische Analyse, welche die Erschaffungen eher von Außen betrachtet. Diese Reflexionen sind auch für die Amateure aufregend, denn es gibt wenige Möglichkeiten zu erfahren, was die Künstler über einander denken, und was für eine Wirkung die Kreation von einem anderen Künstler auf sie hat. Dieser Band erzählt über ein Künsler und sein Kunst mit den Wörtern von Künstlern, und vielleicht deshalb werden diese Art von Publikationen in der Welt der Künstler ”Kunstbuch” genannt. In den klassischen Monographien, die eher die Objektivität und die Unbefangenheit betonen, spielen die Emotionen eine kleinere Rolle. Manche der Texte in diesem Band sind bei einer Ausstellungseröffnung vorgetragen worden, andere sind speziell für dieses Buch geschrieben worden. Ihrer Verfasser sind György Verebes, Maler, Komponist, Ernő Verebes, Komponist, Schriftsteller, Dramaturg und László L. Simon, Schriftsteller, Editor, Kulturspezialist. Mit der Veröffentlichung von ”Das Talent von Trance” möchte dieser Band die Ehre von István Antall, Journalist und Editor bezeigen, der der vorrangige Sprecher der ungarischen zeitgenössischen Kunst war via Telekommunikation und Medien, durch seine unermüdliche Arbeit, und seine literarische Texte. Sein Werbespruch ”auch auf dem Land gibt es Kultur”, der ikonisch geworden ist, wollte eine Brücke zwischen dem pulsierenden Kulturleben der Hauptstadt, und dem träumerischen, abgesetzten Land.
Neben den Erzählungen, die zu den spirituellen Absorption und Verständnis beitragen, die zahlreichen Illustrationen sind auch sehr hilfreich, wenn wir die Kunst von Gábor Benő Pogány komplett verstehen wollen. Die Schöpfungen, die unterschiedliche bildhauerische Kategorien representieren (Medaille, Kleinplastik, Relief, Grabmal, Porträt, riesige Denkmale) werden in verschiedene thematische Gruppen vorgestelt, in der zeitliche Ablauf, aber hier kann man auch das Subjektive entdecken.
Da bei der Auswahl und der Bearbeitung der Reproduktionen die Instruktionen des Künstlers gefolgt wurden, die Größe des Bildes representiert gleichzeitig dessen Wert für Gábor Benő Pogány.
Wenn der Leser die Bilder und die Texte miteinander vergleicht, er kann das Gefühl haben, dass etwas fehlt. In der Mittelpunkt der von den Kollegen verfassten, lobenden Texte stehen die mythlogische Schöpfungen von Gábor Benő Pogány, jedoch seine öffentliche Skulpture werden seltener erwähnt. Vielleicht gehört das auch zu den speziellen Eigenschaften eines Kunstbuch, denn die Kollegen wissen genau, dass wenn jemand Kunst für einen Auftrag erschafft, seine Hände sind meistens gebunden.
Die manchmal viel zu konkrete Erwartungen des Auftraggebers beeinschrenken die Freiheit des Künstlers, abgesehen davon, dass das Publikum von den Skulpturen, die Nationalhelden und historische Persönlichkeiten abbilden. Eher einen klassischen Ton erwarten. Während das uneingeweihte Publikum das Verständliche genießt, dem tieferen Experten bereitet es Freude, die komplexe Symbole zu analisieren, und die viele mögliche Bedeutungen zu entschlüsseln. Was den öffentlichen Skulpturen betrifft, das Geheimnis liegt in den Details. Trotz der authentische, perfekt dargestellte Kleidung und der familiäre Gesichtszüge, die Geste und die kompositionelle Gestaltung, die sich der komplexen, geometrischen Formen entlang ordnen, liefern eine neue Interpretation sogar für die scheinbar meist traditionellen Themen.
Wenn wir die Schöpfungen von Gábor Pogány anschauen, wir können die Frage stellen: Wie kann ein Künstler mit dem gleichen Sensibilität den Schamainsmus und das Christentum herangehen? Neo-Barbarismus oder nationaler Bewusstsein, Glaube oder Unglaube, Abrehung oder Zurückdrehung? Kann das eine das andere ausschließen? In dem Gedanken unserer erobernden Vorfahren gab es diese Selektion nicht.
Gibt es ein Unterschied zwischen den kramphaften Zuckungen des Körpers des Schamans, als er sich mit einer transzendenten Kraft vereinigt, und der Ekstase von Teresa von Ávila? Ist der Rhythmus den Trommeln und Schwätzern des Schamans nicht dem Herzklopfen ähnlich, genauso wie die Glockenläute? Ist es nicht wahr, dass die Bauern, die Fruchtbarkeitsrituale und Liebeszauber praktizierten gleichzeitig sehr glaubig waren? Die Antwort muss in der starken Verbindung zwischen Kulturen und in der wissenschaftlich objektiven Annahme ihrer Vielfalt verwurzelt sein. Marcell Jankovich, einer der Experte dieses Gebietes, wer die altertümliche Symbole auch als seine kulturelle Aufgabe predigt, lobte die Wichtigkeit und die Notwendigkeit dieser Skulpturen von dem Künstler. Jedoch für Gábor Benő Pogány ist die Verbindung zwischen Kunst und Kirche genauso wichtig. Die meiste berühmte Werke der Kuntsgeschichte sind von der Kirche beauftragt worden. Die exozentrische, manchmal sogar skandalöse Künstler sind gleichzeiting die Favoriten vom Papst gewesen. Heutzutage scheinen diese Verbingungen zu verblassen, doch Gábor Benő Pogány hat sich ein großes Ziel gesetzt. Er versucht die christliche Kirchen und die zeitgenössische Künstler von Ungarn näher aneinander zu bringen, damit die Serien-Ikone in den Kirchen durch künstlerische Erschaffungen, und die Fresken von mittelmäßigen Dekorateuren durch großartigen, zeitgenössischen Fresken ersetzt werden können, und die Märtyrer des 20sten Jahrhunderts nicht mit Marmortafeln, sondern mit Skulpturen gedenkt werden können.
Letztendlich müssen wir auf die bedeutende Rolle der Künstlerkolonie von Szolnok hinweisen, weil Gábor Benő Pogány, sowie all die andere Authoren sind stark mit diesem Grup verbunden. Die Künstlerkonlonie von Szolnok, die in 1902 gegrüdet wurde, ist eine von den ältesten und funktionierenden Künstlerkolonien in Ungarn. Der Stil der Künstler, die dort arbeiten, ist eher locker, ihre zwischenmenschliche Verbindung ist aber stark. Als Vizepräsident und später Präsident der Künstlergesellschaft von Szolnok, Gábor Benő Pogány bemüht sich seit 2002, diese aktive und konstruktive Gruppe am Leben zu halten trotz Geldprobleme und der aktuelle politische Situation. Als Erfinder und Organisator der pARTicum Biennale Open Air Skulpturausstellung versucht er eine Brücke zwischen den Bildhauern in Ungarn zu bauen, und den jungen Bildhauern Hilfe und Austellungsmöglichkeiten anzubieten.
Dieses Album ermöglicht uns einen Blick in die Arbeit einer spezielle Person und eines speziellen Künstlers zu werfen, und es ist auch eine Anerkennung gegenüber den großartigen Vorfahren, die auf direkter oder indirekter Weise zu seiner Entwicklung und seinen Leistungen beigetragen haben – gegenüber den Tutoren Béla Tóth und József Somogyi, und gegenüber den großartigen, spirituellen Vorfahren, Vilmos Aba-Novák.
Erika Nyolczas
